Tegnap a VOLT Fesztiválon találkoztunk a Sziget Fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal. A VIP rész emeletén ismerősei társaságában épp a Tankcsapda nagy sikerű fellépését követte. Mi pedig megragadtuk az alkalmat a koncert vége felé, hogy pár kérdéssel megkeressük.
Elmondta, hogy sok kedvence van az idei fellépők között. Ilyen például a külföldiek közül a Frenz Ferdinand, de Révész Sándor unplugged koncertjének is nagyon örült. Természetesen a Tankcsapda és a Kispál és a Borz sem maradt ki felsorolásból.
A kedvenc fesztiváljairól érdeklődve kiderült, hogy az első körben a Szigethez köthető rendezvények állnak. A soproni VOLT mellett ilyen többek közt a Balaton Sound Zamárdiban, az erdélyi Félsziget Fesztivál és az óbudai Sziget. Ezen kívül számos külföldi fesztiválon is járt már, habár ez a "teher" a munkájával együtt jár. Kettőt külön is kiemelt: az újvidéki Exit fesztivált a helyszín miatt valamint az angliai Secret Garden.
A fesztiváljaikkal kapcsolatban azt is megtudtuk, a legtöbb munka a szervezéssel telik, a helyszínen már inkább a szórakozásé a főszerep. A Marilyn Manson fellépése elleni tiltakozást viccesnek tartotta. Nem érti, hogy ilyen egyáltalán felmerülhet egy előadóművésszel kapcsolatban a XXI. században. Mint megjegyezte, mindenesetre köszönik a püspöki „ingyen reklámot”.
Az idei Szigetről elújságolta, hogy elővételi jegyeladások időarányosan rendben vannak. Ahogy arról is beszámolt a főszervező, hogy minden évben a fesztivál közeledtével többen megtalálják a telefonszámát. (Ezt egyébként a VOLT-tal kapcsolatban mi is meg tudjuk erősíteni, elnézve a VIP rész vendégeinek sokaságát). De az óbudai rendezvényig még sok idő van hátra, a soproni 4 nap most után 2 napig Budapesten lesz, majd irány a Balaton. Mivel a nyár jelenti fesztiváli főszezont, a Sziget Iroda munkatársai már megszokták, hogy ilyenkor nincs szabadságolás, a pihenést máskor tervezik.
Sopronról szólva elhangzott, hogy nagyon kedveli a várost. Mind a 17. VOLT Fesztiválon itt járt, de ezen kívül is szívesen ellátogat hozzánk. Nagyon tetszik neki az emberek hozzáállása a VOLT-hoz, hogy mennyire büszkék rá a helyiek.
Miközben még a VOLT utolsó napjának programjait élvezzük, egy hír a Heineken Balaton Sound tájáról: mától már nem lehet kapni a Balaton-parti rendezvény pénteki napjára napijegyet, tehát a Kraftwerk napja megtelt. Csütörtökre, szombatra és vasárnapra azonban még van jegy, amíg a készlet tart.
Jövő hét közepén, pontosan csütörtökön, azaz július 9-én indul Zamárdiban, a Heineken Balaton Sound. A korábbi hírekből tudjuk, hogy a bérletek már rég elfogytak, mától azonban a pénteki napra napijegyet sem lehet kapni. Azonban csütörtökre, mikor is - mások mellett – az Underworld, Carl Cox lép színre, vagy szombatra, amit az Orbital vagy Erick Morillo neve fémjelez illetve a Sound utolsó napjára – egyebek mellett - a Röyksopp, Moby és Richie Hawtin koncertjeire még akadnak napijegyek. De most még tart a VOLT, s majd irány a SOUND!