Bejövök. Minden jó.

Csak nagy a csend.

Csendben vagyok éjszaka és jár az agyam, csak úgy hemzsegnek a gondolatok. Folyton…

Jobb lenne, ha inkább beszélnék és beszélnének, mert a nagy csendben folytatódik.

Olyan félelmetes csend. Nem vagyok mindig locsi-fecsi, de reggel én megkérdeném, hogy kivel mi történt, ki hogy van, és máris főzőm a kávét.

Ma én sem szólalok meg. Ha mindenki kibírja, akkor én is. Szerintem…

Csendben vagyok, csendben vagyok…neeeeeem!!! Nem gondolkodok.

Mindjárt lefő a kávé. Alig várom, hogy telefonálhassak: kész van!

Hogy végre valakihez szólhassak.

Mekkora büntetés lenne nekem, ha nem beszélhetnék.

Hisz ebbe a reggeli csendbe is belebetegszem.