Soproni Delegáció Spártában (1. rész)
Pénteken megérkezésünk után meghívást kaptunk a spártai polgármesteri hivatalba, ahol a helyi városvezetés fogadott minket.

Spárta polgármestere elmondta, nagyon boldog, hogy Spártában üdvözölhet minket és reméli, hogy jól fogjuk érezni magunkat a Spartathlon Nemzetközi Egyesület rendezvényén. Ahol a világ minden részéből érkező versenyzők részvételével, köztük 12 magyar sportolóval, emlékeznek meg a történelmük jeles eseményéről. Már 25 éve, minden évben megemlékeznek arról a férfiról, aki az ókorban Athénból Spártába – futva megtéve a távolságot – ment segítséget kérni a spártaiaktól. Ekkor Görögország veszélyeztetett terület volt. Képzeljük el, hogy akkor még nem voltak ilyen kiépített modern úthálózatok. Mekkora akaraterő és elhivatottság kellet ahhoz, hogy meg tudja tenni ezt a hatalmas távolságot.

Spárta polgármestere boldog, hogy ezt a jó testvérvárosi kapcsolatot évek óta sikerül ápolni és bízik benne, hogy a továbbiakban is így lesz. Ne felejtsük el, hogy most már Magyarország is tagja az Európai Uniónak és ez még inkább szorosabbá fűzi a két város barátságát. Természetesen a további részleteket meg fogja beszélni Fodor Tamással, Sopron polgármesterével. Ezután átadták Sopron város delegációjának ajándékukat.
Fodor Tamás szintén üdvözölte a spártai városvezetést, és mint mondta, a két város között már 10 éve tartó szoros baráti kapcsolatot továbbra is ápolni szeretné Sopron városa, ezért 2007. október 23-ra – Sopron, valamint Magyarország egyik nagy ünnepére –, meghívja Spárta képviselőit, ahol ők is megismerkedhetnek a helyi értékekkel. Fodor Tamás nagy elismeréssel szólt erről a történelmi eseményről, mely véleménye szerint büszkeséggel töltheti el a spártai lakókat. Fodor Tamás kifejtette, hogy természetesen a későbbiekben pedig Spárta polgármesterével meg fogják tárgyalni a testvérvárosi feladatokat, amit megállapodásban rögzítenek. Fodor Tamás ekkor bemutatta a soproni delegáció képviselőit Abdai Géza alpolgármester, Fülöp József MSZP-s képviselő, Palotay György Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Iroda vezetője, Kocsis János FIDESZ-es képviselő, Szakonyi Imre Ifjúsági Demokrata Fórum Soproni Szervezetének elnöke. Ezután Fodor Tamás átadta Sopron város ajándékát, Spárta vezetőinek.
Majd Spárta Polgármestere a polgármesteri irodába invitált bennünket, ahol Fodor Tamás hitelesítette a jegyzőkönyvet.
A Spartathlon
A Spartathlont 25 éve John Foden – Nagybritannia RAF parancsnoka volt – ötlete alapján kezdték el ezt a rendezvényt megszervezni és azóta minden évben, az Athénból Spártába futó hírnök, Pheidippides emlékére rendezik meg. John Foden, jelenleg Ausztráliában él.

A Spartathlon távja

A versenyen 12 magyar indult, de ebből csak 4 ért célba, köztük egy hölgy, Horváth Mónika. A rendezvényen általában a nevezők egyharmada tudja teljesíteni a távot. A versenyzők beérkezés után díjban részesülnek, majd pedig ezután orvosi ellátást kapnak, a külön erre a célra felállított sátorban. A sportolók közül vannak, akik annyira elfáradtak, hogy pszichésen és fizikailag romokban hevernek. Volt, akit úgy támogattak fel Leonidas-szobárhoz, hogy a nagy spártai hős király lábát meg tudja érinteni.





