Második rész folytatása

Felhívtam a megyei napilap újságíróját, hogy beszámoljak neki a történtekről és írjuk le az újságban, de pozitívan állítsuk be a kórházat. Ekkor meglepődve hallom, hogy már előttem felhívta a Baranyai Tibor kórházigazgató, mondván az ügy le van zárva. Többször is kerestem az igazgatót, de se beszélni nem tudtam vele, se visszahívást nem kaptam! Újfent megkereste az újságíró, akinek azt mondta, ha tovább boncolgatjuk az ügyet, feljelentik őt is és engem is. Ezután kaptam egy „fenyegető/figyelmeztető” levelet:
„Tisztelt Szakonyi Úr!
A tegnapi napon megkeresett a Kisalföld c. lap újságírója azzal, hogy az Ön tájékoztatása szerint Ön nem kapott választ tőlünk a művégtag-recept kiadása ügyében. Emlékeztetnem kell Önt arra, hogy mind a 2006. október 2-án kelt levelemben, mind személyes találkozásunkkor kifejtettem álláspontunkat és elnézést kértem Öntől a történtekért. Sajnálatosnak tartom, hogy Ön ezt a tájékoztatást az újságíró számára nem adta meg, ezért úgy gondolom, hogy az intézményünk jó hírnevét sértő további lépései szükségszerűvé tehetik saját jogaink védelme érdekében megteendő intézkedéseinket. Nem elvitatva az Ön jogait vélt vagy valós sérelmeinek orvoslásához, felkérem Önt, hogy az ügyről adandó tájékoztatásai során a valós tényeket teljes körűen szíveskedjen előadni harmadik személynek, így főként a sajtó számára.
2006. november 8.
Prof. dr. Baranyai Tibor főigazgató főorvos”
Úgy éreztem, erre válaszolnom kell – időközben jogászommal konzultáltam –, amit november 27-én meg is tettem.

„Tisztelt Prof. dr. Baranyai Tibor főigazgató főorvos Úr!
A november 8-án kelt levelére a következő válasszal szolgálok Önnek.
November 7-i napon a Kisalföld c. napilap munkatársa valóban az én kérésemre kereste meg Önt. Mivel az október 2-i megbeszélésünk után Ön tájékoztatásom nélkül – amit eddig én mindig írásban megtettem Önök felé – felhívta az újságíró hölgyet, mondván (nem pont ezekkel a szavakkal) megegyeztünk, nem lesz újságcikk. Megbeszélésünk után én az újságírót azért kerestem meg, hogy az ügyünkkel kapcsolatban pozitívan állítsuk be a kórház vezetését, ha ilyen eset történik azt korrekt módon rendezik Önök. De amikor ez tudomásomra jutott –hogy ezt meg tudjuk konzultálni –, én telefonon kértem időpontot az Ön titkárnőjétől – mint ahogy megbeszélésünkön mondta, bármi probléma van, keressem Önt –, aki tudomásomra hozta, hogy külföldön tartózkodik, majd telefonon jelentkeznek. Ezért elfogadva a tisztelt hölgy válaszát, vártam jelentkezésüket. Ezután két héttel ismét hívtam a titkárságot, de ugyanazt a választ kaptam „majd jelentkeznek”. Vártam még a hívásukra, de mivel nem kaptam újabb lehetőséget, az ügy tisztázására – ha nem is személyesen, de legalább telefonon –, ezért újra felvettem a kapcsolatot a Kisalföld újságírójával. Úgy gondolom, ha én egy újságcikket elindítok, azt csak én vagy legalábbis tudtommal lehet le állítani. Nem gondoltam volna, hogy megbeszélésünk után ilyen megtörténhet és hogy ilyen hangvételű levelet – mellyel nem értek egyet – fogok Önöktől kapni.
Tisztelt Baranyai Úr! Téves azaz álláspontjuk, hogy nem adtam meg a teljes körű tájékoztatást az újságíró számára. Az üggyel kapcsolatos összes információt megadtam a kisalföld munkatársának, így teljesen átlátható számukra az eset. A nyilvánosságra hozás felé tett lépéseim pedig nem az intézmény lejáratására irányulnak, hanem egy olyan tájékoztatás nyújtani/tapasztalatot átadni sorstársaimnak, amivel tudtukra hozom, hogy milyen módon kell/lehet kezelni egy ilyen esetet.
Úgy ahogy eddig is, ezután is teljes körűen csak a valóságot mondom el harmadik személynek, így főként a sajtónak.
2006. 11. 27.
Szakonyi Imre István”

Én csak arra lennék kíváncsi, hogy miért intézkedett az igazgató úr a tudtom nélkül és miért nem fogadott – miközben megígérte, hogy ha bármi van, áll rendelkezésemre –, hogy ezt megbeszélhessük. Vagy úgy gondolja, hogy pozíciójánál fogva bármit megtehet? Érdekes…