Istenes versek a Szent Orsolyában

Bejegyzés ideje: 2007-06-07 16:32:54

Csütörtök délután – sokakkal együtt – részt vettem a Szent Orsolya Gimnázium szavalókörének programján. A hatfős – négy kilencedikes lány és két tizenkettedikes fiú – kör a 19-20. századi magyar költők Istenes verseiből adott elő egy csokornyit.

A műsort Módos Anikó magyartanárnő konferálta, aki egyben a szavalókör mentora is az iskolában.

Tartalmas és magas színvonalú kulturális élményben lehetett része a közönségnek. És ennek kapcsán hadd osszam meg egy gondolatomat az Olvasóval: a közéleti fórum egy korábbi bejegyzésében szóba került az Ünnepi Hetek programja illetve annak színesítése. Azt gondolom, hogy a soproni kulturális kínálat bővítésének egyik módja lehet, ha a város az olyan lelkes és tehetséges civil önszerveződéseket, kezdeményezéseket támogatja – és nem(csak) feltétlenül pénzzel, hanem pl.: megjelenési teret, lehetőséget nyújtva számukra a szélesebb közönsége felé – mint amilyen az orsolyás szavalókör.


Ezúton is gratulálok a hat ifjúnak és Módos Anikónak a produkciójukhoz!

Köszönet érte Nekik!

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/72
( 581 olvasás )
Hozzászólások:
Károly,     2007-06-09 18:18:37        link_icon
A mai fiatal korosztályt csak a Győzikével lehet kicsalni egy programra :(
Zool,     2007-06-09 19:31:32        link_icon
Szerintem nem csak a fiatalokat.:)
Mazsola,     2007-06-10 16:23:41        link_icon
Nekem pl hányingerem van Győzikétől
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1