Adatlap
Schaller Tamás vagyok, Sopronban születtem. A közéleti szereplés nem idegen a számomra. Már az Erkel Ferenc Általános Iskolában a diákönkormányzat elnöke voltam. Miután iskolámat megszűntették így a Lackner iskolában, folytattam tanulmányaimat és közösségi munkámat, szintén úgy, mint a diákönkormányzat elnöke. Ezután lettem a Magyar Középiskolások Országos Szövetségének alapító elnöke. A Gyermek és Ifjúsági Központot megalakulása óta segítem munkámmal. Több rendezvényt is támogattam, így például a Városi Ki Mit Tud-ot, Kisfaludy Gálát és különböző évente megrendezendő bálokat. 2006 óta vagyok a Szövetség Sopronért Egyesület tagja. Az őszi választásokon képviselő-jelöltként a 6-os választási körzetben indultam, ahol születésem óta élek. Az öt jelölt közül a harmadik helyen végeztem. A választások óta a Szövetség ügyvivőjeként tevékenykedem. Szakterületeimhez elsősorban az ifjúság politika, oktatás, kultúra, vendéglátás és turizmus tartozik. Jelenleg a Café Zanza üzletvezető-helyetteseként dolgozom.




