Az antik misztériumok és a bor kapcsolata szoros. A bort szent italnak tartották, amely által egyesülni lehet az istenséggel. A mámor által okozott másállapot, illetve az abból való felocsúdás mintegy újjászületést szimbolizált.
Erőteljesebb szerepe elsősorban a dionüszikus misztériumokban volt, ahol maga a bor az isten egyik megjelenési formája. Rituális és ünnepélyes fogyasztása azt jelentette, hogy a hívő magába fogadta az istenséget. A többi ismert misztériumban nincs ilyen hangsúlyos szerepe – legalábbis nem maradt ránk konkrét adat – annak ellenére, hogy az ünnepek során kétségtelenül alkalmazták. Így bizonyosan Mithras hívei is.
A síremlékek ezrein feltűnő szőlőindák és borvegyítő edények azonban sokkal általánosabb rituális képzetekre utalnak a borral kapcsolatban. Annyira általánosan, hogy nem lehet a gondolatot egyetlen vallási irányzat körébe utalni. Sokkal általánosabb jelenségről van szó, amelyben a legtöbb vallás hívei részt vettek, így a dionüszoszi misztériumok hívein kívül a többi misztérium kultusztagsága is. Kimutathatóan a kereszténység volt az a vallás, amely akkor is és mind a mai napig alkalmazza a bort, mint rituális italt.
Visszatérnek a Fertő partjára a római légiósok, és tábort ütnek a fertőrákosi kőfejtőben. Láthatjuk, hogyan áldoznak a Napistennek. A titkos vallás rejtelmeibe is bepillanthatunk, beléphetünk az 1800 éves Mithras-barlangba. Ókori pantomim, ekhósszekér, kézműves-foglalkozások, középkori játékok, borbemutató, zene és tánc. A Mithras Fesztivál garantált élmény az egész családnak!
időpont: 2007. július 21., szombat
helyszín: Kőfejtő, Fertőrákos
borászatok: Jandl Pincészet, Ráspi Borászat, Töltl Pincészet
http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/150