Piknik és egyebek..

Szerző:nyomasekbobo
Bejegyzés ideje: 2008-08-16 20:51:26

 

 

Ünnepelni készülünk. Egyrészt jön augusztus 20., mely az évek során egyre változatosabb képét mutatja: van, akinek az új kenyér napja ez, vagy az államalapításé, esetleg a Szent Jobb körmenetet említi, talán a tisztavatásra emlékszik, de tomboló vihart és még ki tudja mi mást jelenthet számunkra. Ugyan a korona idén a kordonok mögött marad bezárva és félő, pár tojás megint elrepül, de én most mégis valami mást emelnék ki az események közül.

 

Nekünk, Soproniaknak ugyanis az ünnep egy nappal előbb kezdődik, immár 19 éve. 89-ben ugyan a diktatúra már végnapjait élte, mégis nagy bátorság és elszántság kellett hozzá, hogy egy kötetlen szalonnasütést szervezzenek az államhatárra. Ráadásul a vasfüggöny bontásával egybekötve mindezt. A keletnémet menekülők áttörése nyomán mára történelmi tettként emlékszünk az egykori eseményekre és azok békés alakulására. (Nem megfeledkezve a vasfüggöny „utolsó áldozatáról”, Kurt-Werner Schulz két nappal későbbi tragikus balesetéről, sem a környéket azonnal lezáró gépfegyveres munkásőrökről.)

 

A rendszerváltozást követő években még tömegeket megmozgató események voltak a fertőrákosi kőfejtő területén rendezett megemlékezések. Majd az évek során szinte csak az egykori szervezőknek és a lelkes japán turistáknak köszönhettük, hogy nem merült feledésbe az egész történet. Ugyan mára az egész határnyitásnak kétféle eredettörténete kezd kialakulni, mind oly sok mindennek hazánkban, de ennek ellenére a pikniket Soprontól már nem veheti el senki és semmi.

 

Ezért is külön öröm, hogy idén végre nem egy sörsátoros dínomdánom emlékeztet bennünket az ünnepekre, hanem egy hagyományteremtő fesztivál alapjait kezdték el lerakni a szervezők. Az érdeklődőket két helyszínen is változatos szabadtéri programok fogadják 20-án városunkban. A hagyományosnak tekinthető Fő tér mellett újdonságképpen a Várkerületen felállított színpadon is sokszínű műsorral találkozhatunk. De már 19-én se kell unatkozni, hisz is az egykori határokat keresztező kerékpártúrával emlékezünk az egykori szervezőkre és résztvevőkre. Este pedig az immár 12. Európa koncert köszönti a Barlangszínházba látogatókat.

 

Jó szórakozást és önfeledt ünnepet kívánok mindenkinek!

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/420
( 350 olvasás )
Hozzászólások:
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1