Az elmúlt hetet Finnországban töltöttem egy tanulmányúton, ahol az ottani gyermekvédelem körülményeivel ismerkedhettünk meg. Télies időjárás fogadott bennünket, mindössze négy fok volt és esett az eső. Helsinkiből mintegy 230 km-t utaztunk északkeletre, így érkeztünk meg egy Mikkeli nevű városba. Anélkül, hogy részletes szakmai elemzésbe kezdenék, érdemes néhány tapasztalatot lejegyezni. Vendéglátóink azt mutatták meg, hogy miként lehet sok pénzből eredményes gyermekvédelmet kialakítani. A látottak alapján elmondható, hogy finanszírozás tekintetében sem vagyunk egy „súlycsoportban”. Finnországban egy gyerekre naponta 125-395 Eurót (!) költ az állam attól függően, hogy a nevelt milyen gyermekvédelmi kategóriába tartozik. Ez az összeg 6-7-szerese a hazai finanszírozásnak. Ilyen mértékű különbségek mellett szinte semmit sem lehet átültetni az ott látottakból, de az út mindenképp sok tanulsággal szolgált.
Nemrég érkeztem meg repülőgéppel Budapestre, de máris Debrecen felé indulok. A Soproni Tigrisek gyermekcsapata ugyanis bejutott az országos kosárlabdadöntőbe és szeretném a helyszínről követni a találkozókat. Már az hatalmas eredmény, hogy a döntőbe kerültek a 10 éves soproni fiatalok, így elsősorban a tisztes helytállás a célunk.
Hajrá Sopron!
http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/10