TÍZ MILLIÁRDOS BERUHÁZÁS-HOTEL SCARBANTIA
Érdekes, izgalmas, fantáziát megmozgató tájékoztatón vettem részt tegnap a volt Zrínyi Ilona Honvédtiszti Leánynevelő Intézet- a volt Soproni Ruhagyár, -a volt Egyetemi Kollégium még a jelenlegi lepusztult állapotában is impozáns épületében.
A tulajdonos, Dr. Piskolti János és a CÉH rt. tervezői fogadták a mintegy 50-60 érdeklődőt, és vezettek végig a szörnyű állapotban lévő épületen. A beázás miatt beszakadt mennyezetek, a lógó stukatúrok, a felhólyagosodott parketták, a leomlott vakolatok jelentették a valaha szebb napokat is látott épület jelenét. A szinte bombázásra, háborús képekre emlékeztető épületben unikum volt látni az épen maradt kápolna csodaszép stukkóit, boltozatait. Igaz, hogy ezt egy mindent eltakaró álmennyezet, a teret több helyiségre osztó válaszfalrendszer mentette meg a pusztulástól, de a lényeg az, hogy megmaradt!
Az épület tervezett jövőjét bemutató, vetített képes folytatás minden várakozást felülmúlt:
A védett klasszicista épület megtartása, a felújításra kerülő udvari szárnyak mellett új épületrészek, továbbá egy kétszintes , 450 gépkocsit befogadó mélygarázs is készül.
A vendégeket üvegszerkezetű aula, 350 ágyas, szobákkal, apartmanokkal, lakosztályokkal, 250 fős konferencia és 1000 fős multifunkciós teremmel, kialakított( összesen közel 26 000 m² alapterületű) négycsillagos, welness-fittness szálloda fogja várni. Építészeti érdekesség lesz a lapos tetőkön kialakítandó függőkertek és sportpályák változatossága. Gyalogos sétány készül a Hátulsó utca, a meglévő, felújításra kerülő park és az Újteleki utca között, ahonnét egy rámpa szerű járdán a második emeleti függőkertre is fel lehet majd sétálni. Itt belvárosi panorámát kínáló kilátó és kávézó terasz készül.
A kivitelezés 2008-ban kezdődik, az átadást 2010-11-re tervezik. A várható költségek mintegy 10-11 milliárd forintra rúgnak.
A jelenlévő szakemberek, politikusok, érdeklődők elégedetten hallgatták a nagyívű elképzeléseket, a városrész rehabilitációs terveket. Elégedettek voltunk a látottakkal, a kérdésekre adott válaszokkal, a tájékoztatással.
Egy valami azonban szinte mindenkinek feltűnt , hiányzott a VÁROSVEZETÉS. A meghívás ellenére sem a Polgármester sem az Alpolgármesterek, sem a Városfejlesztési vagy a Gazdasági Bizottság elnöke nem jött el erre a város életét jelentősen befolyásoló beruházás prezentációjára. Minden városban ahol egy ilyen nagyságú befektetést terveznek a politikának, a politikusoknak legalább a jelenlétükkel illik támogatni a befektetést, hiszen 200 munkahely, jelentős hírverés, reklám, sok- sok adóbevétel és a város presztízse a tét. Annál is inkább érdekes ez, hiszen az áprilisi Közgyűlésen tárgyalt négy éves fejlesztési program összesen sem éri el ezt a beruházási összeget. Tehát a város érdeke is az, hogy a magánbefektető tervei megvalósuljanak, megmentve ezzel az omladozó épületet, munkahelyet teremtve a soproniaknak, jó hírünket keltve országban –világban . Ennyit úgy hiszem megérdemel.



