IGAZ-E HOGY AMERIKÁBA TÁVOZIK A POLGÁRMESTER?
Bejegyzés ideje: 2007-07-09 10:30:55
Városszerte beszélik, (vagy csak remélik) de lám a kávézó olvasói naplójában is megjelent : "Elmegy a polgármester! " Értsük meg: megvezették, elege van. Az őszi politikai hisztéria emelte a város legelőkelőbb bársonyszékébe, a Fidesz harmadik vonalából. Kapásból lehet, legalább tíz alkalmasabb fideszest említeni, de a jelöléskor még úgy tűnt, Walter Dezsőt nem lehet megverni, és a potentátok nem akartak lebőgni. Erre jött az őszödi beszéd... meg a hisztéria. A Fidesz bárkit indíthatott volna ebben a felkorbácsolt hangulatban, biztos nyerő. Mindenki pechjére dr. Fodor volt az a BÁRKI.
Mára belefáradt. Talán rájött, a neve alatt Molnár Ágnes-Simon István hitbizománya lett a város Ő csak egy marionett bábu. A nevéhez érdemi dolgok nem kötődnek, ha csak a várható pervesztéseket és sok száz milliós ezzel járó költségeket nem említjük. Lackner nevéhez a humanizmus, Thurner nevéhez a népszavazás, Gimesi nevéhez a Globex, Fodor nevéhez a pereket köti majd a város emlékezete.
Most kell menni, amig nem késő! Ő is tudja, a Fidesz is. Na de hogy lesz tovább? Ki lesz a FŐNÖK? Választás lesz , vagy valamilyen trükkel a Simon vezeti majd hivatalosan is a várost? Forró őszünk lesz, az már most látszik!
http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/134
Hozzászólások:
Ez igaz??? Én nem hallottam ilyen pletykát. Persze lehet, hogy az én hibám.
Erre mondják azt Kedves Zoltán, hogy
"Éhes disznó makkal álmodik" :-)
Nekem például szimpatikus Fodor Tamás, és gyanítom nem én vagyok az egyetlen.
Teljesen igazad van Superman, hiszen egy támogatóval nem lehet választást nyerni!!!
Csakhogy ez nem szimpátia kérdése: kőkemény politikai (s anyagi) érdekek vannak a háttérben, mint minden hasonló funkciónál. Valóban olyan városban akarunk élni, ahol mindenkinek, akiket az előző vezetés alatt neveztek ki, jól betartanak? Lám, Győrben is megpróbálták Borkai kezéből kivenni az irányítást, de belőle nem tudtak bólogató jánost csinálni.
Öreg ember vagyok ahhoz, hogy mindent elhiggyek. Volt aki annak idején már a koszorút is megrendelte Walter Dezsőnek, mert azt terjesztették, hogy meghalt. (bocs, az ízetlen példáért, de remélem értik mit akartam írni.)
Kérdés Kóczán Úrhoz: a polgármesterek felsorolásából kimaradt Walter Dezső. Ő milyen jelzőt kapna Öntől?
Én még mindig ennél vagyok leragadva. Ez komolyan felvetődött?
A polgármestert szerintem sem azért választják meg, mert szimpatikus a választóknak. Fodor Tamás is egy szimpatikus, jópofa, kellemes társasági ember(lehet, bár én nem ismerem ezt az oldalát),de ez erre a feladatra KEVÉS. Ha valaki csak azért szavaz egy jelöltre, mert "szimpatikus", akkor az felkészületlen,sőt azt is ki merem mondani, hogy felelőtlen. Polgármester jelöltséget csak az vállaljon, aki tudja mit vállal, aki tudja az mivel jár, aki a képességeivel tisztában van és a feladatra alkalmas. Nyomasekbobo-nak igaza van, Borkai egy karakter komoly tekintélye is van a Fideszben is, meg a városában is.
Valóban Walter Dezsőt kihagytam a sorból, de rajta kívűl még sok nagyszerű ember maradt ki. Nem tagadom, vele szemben elfogult vagyok, hisz az elmúlt években együtt dolgoztunk.Ítélje meg őt más!
Nekem a Walterről a körforgalmak jutnak eszembe :)
Nekem a dezső-kocsik
Ha valkinek csak a körforgalom és a kocsik jutnak Walter Dezső tevékenységéből az eszébe, az nem Sopronban él.Kiváncsi lennék hogy a jelenlegi vezetés eddig mit tudott felmutatni,eseteleg a feljelentés dömpinget,a határidők be nem tartását, napi semmitmondó nyilatkozatokat .Én másra nem emlékszem.
Nana, kedves Csupor, ne legyen igazságtalan: gründoltak maguknak saját havilapot, saját részönkormányzatot, a könyvkiadást is támogatják (fehér könyvek). A saját TV-t még nem sikerült összehozni, de dolgoznak rajta. Micsoda? Hogy Ön nem erre gondolt? Hogy egy pályázaton nem nyertek még? Tudja Ön, milyen nehéz egy közbeszerzést lezsírozni?? Ne legyen türelmetlen! ;-)
Idézet Sopron hivatalos honlapjáról:
Olvasói levelek
Lukács László és Neje, 2007.03.19.
--------------------------------------------------------------------------------
Tisztelt Polgármester Úr!
Hosszú éveket Ausztriában dolgoztam, így többnyire a várost elkerülő, a határhoz vezető utat vettem igénybe. Nagyszerű festőjük, Grabner József képein keresztül ismertem ugyan valamennyire, de személyesen a hosszú hétvégéket Feleségemmel ott töltve sikerült meggyőződnöm, milyen is Sopron valójában.
Jó gondolat, nagyszerű választás volt! A 15-i ünnepséget is megtekintettük, amely minden képzeletünket felülmúlta. Meggyőződésem, hogy az országban nem volt színvonalasabb, jobban koreografált megemlékezés. A szervezés kifogástalan volt, a technika tökéletes, egyszerű, de roppant elegáns díszleteket alkalmaztak. A beszédek diplomatikusak, bölcsek és pártsemlegesek voltak. Polgármester Úr! az Ön beszéde is kiváló volt, nem hatásvadász, kioktató, mindenki értette, szólt a máról, de a jövőt is vázolta, nyílt és tárgyilagos volt, mindezt közérthetően nagyon kellemes orgánummal. A két művész Tolcsvay és Nemcsák Urak telitalálat volt. Főleg utóbbi karakteres versmondása élményszámba ment, Szózatot még soha senkitől nem hallottam ennyire hatásosan szavalni, hisz mint tudjuk, szinte „énekelhetetlen”, de így tökéletes. Jó döntés volt, hogy nemcsak egy színpadon zajlottak az események, hanem háromfelé irányult a figyelem. A fiatal táncosok produkciója pedig egyszerűen fantasztikus és felülmúlhatatlan volt. Pár táncuk (kötélpattogtató? ágyúgolyós tánc?) pedig világszínvonalú. Látszott az összehangoltság, a fiatalos jókedv, a derű, nagyon elegánsak – a tánchoz illő, korhű ruhákban – kreatívak és precízek voltak. Ha továbbra is együtt maradnak, nagy jövő előtt állnak. Essen pár szó a közösségről is. Sopron népe felnőtt az ünnephez, nagyvonalúan, nagyvonalúan, méltóságteljesen és roppant fegyelmezetten ünnepelt. Egy hangos szó, egymásra utaló megjegyzés nem történt. Kultúráltan végighallgatták, majd méltó tapssal jutalmazták a szép produkciót. Jó volt pár napra Soproninak, nyugatinak lenni földrajzi értelemben. A város egy ékszerdoboz, az emberek segítőkészek, sugárzik az elégedettség, tenniakarás és jó értelemben vett büszkeség.
Polgármester Úr! biztosan vannak Önöknek is gondjaik, naponta tenni kell a fejlődés érdekében, de úgy látom arrafelé ez édes teher.
Legyenek büszkék, járjanak emelt fővel, hisz minden adott ahhoz, hogy az idelátogató elégedetten és maradandó emlékkel távozzon.
Én 26 éves házas vagyok, de 2007. március 15-től lett egy új „szerelmem” – a neve : SOPRON.
További töretlen alkotókedvet, jó munkát, jó egészséget, virágozzék és szépüljön ez a csodálatos, élhető város!
Városuk iránt érzett tiszteletem jeléül a mielőbbi viszontlátás reményében:
Lukács László és Neje
Veszprém, 2007.03.19.
Veszprém is szép csak másképp ….
Ezek után elmenni...?!
Mások biztos objektívebben látják a várost kívülről. Nem voltam ott az ünnepségen, így nem mondhatok véleményt róla.
Zoltán!
SZEPTEMBER van kezdődnek az USA-ban is az egyetemi szemeszterek?????