Sokáig gondolkodtam,hogy leírjam-e ezt a mondhatnám nem éppen felemelő élményemet.Dec.21-én este színházban voltam kedves barátaimmal.A darab maga nagyon jó volt,most azonban nem "szinikritikát" akarok írni.Nem túl felemelő élményem a színjáték végéhez kapcsolódik,amikor is a nagyérdemű "kivonul" és a ruhatárban apró papírdarabért elkéri a kabátját.De hogyan?Az "urak" akik a szünetben visszafogott méltósággal társalogtak partnereikkel(feleségükkel)mintha a nézőtéren hagyták volna minden méltóságukat, mindent és mindenkit,de legfőképpen a nőket félrelökve csörtettek a ruhatárhoz és nem kímélve könyöküket sem,próbáltak elsőkként a kabátjukhoz jutni.Elszállt az előadás varázsa(és A Kakukk is fészkére)Teljesen ledöbbentem, mert ez az össznépi kiszorítósdi még aztán a kabátfelvételnél is folytatódott.Ami a szomorú: leginkább idősebb korú férfitársaink főszereplői ennek a nem éppen felemelő sztorinak.