Még egyszer Drogmentes Magyarországért Maraton

Szerző:szuzi
Bejegyzés ideje: 2008-05-18 00:05:40

Tegnap (máj. 16) nagyon jó hangulatu rendezvénynek lehettek tanui a soproniak.Annak ellenére,hogy hihetetlen nyomás volt az iskolákon és tanárokon a város vezetése részéről,nagyon sok diák, tanár, egyéni futó jött el és futotta végig a távot a Papréttől a Plázáig.A felvezetők között két csodaszép Tűzoltó autó is ott volt.Ők aztán a Plázánál is az érdeklődés középpontjában voltak.Nagyon sok gyerek tette le a Drogmentes kapitány esküt melynek szövegét a szinpadon a sikeres soproni kosaras lányok is elmondták emelve ezzel a nap fényét.Nagyon sokan látogatták meg a drogfelvilágosító sátrat,hallgatták meg az előadást és szereztek végre igaz adatokat a drogokkal kapcsolatban.Nagyon örültem,hogy sok tavalyról ismerős arcot is láttam.Az eskütétel után különböző programok futottak a szinpadon,amit a soproni Méhek együttes kezdett.A műsoruk végén pedig apró üveg mézzel kedveskedtek a vendégseregnek.Láthattunk ragyogóan táncoló fiatalokat a legkisebb korosztálytól a felnöttekig.Harcművészek mutatták be tudásukat,ízelítőt kaptunk "nyári" síugrásból,végül pedig a tinibálvány Márk szórakoztatta a közönséget nagyon színvonalas műsorával.Ott bizony láb nem maradt mozdulatlan:))Lehetett még nyíllal célbalőni,légvárban ugrálni,finom üdítöket inni az Apenta jóvoltából,lehetet vitaminokat vásárolni a Dr Lenkei vitaminjaiból és lehetett relaxálni a Bemmer ágyakon.És hát ahogy mondtam az elején, meg lehetett nézni, ki lehetett próbálni a tűzoltó autókat.Csoki,lufi volt bőven.Nagyon jól sikerült rendezvény volt.Jővőre veletek ugyanitt:))Ja: és mindenki hozzon magával még tíz embert.

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/356
( 350 olvasás )
Hozzászólások:
nyomasekbobo,     2008-05-18 18:50:52        link_icon
"Dogmentes Magyarországért" :-)
,     2008-05-22 19:35:45        link_icon
Ja. Rengeteg balesetet okoznak a kutyák, a sok kutyagumiról nem is beszélve. Mint a magyar nyelv elszánt védelmezője azonban javasolnám a kutya vagy eb szó használatát. Nem kötöm tovább az ebet a karóhoz, hiszen utóbbin láttunk már varnyút! szuzi, az elírást tudod javítani, már, ha akarod!
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1