és BUMM...írtam egy sok-sok sorból álló összegzést előző két témámhoz, erre a technika ördöge közbeszólt, és hopp eltűnt az éterben...persze ettől még nem lettem negatív gondolkodó, sőt...úgy vélem nem volt itt az ideje, hogy ezen véleményemet nagyközönség elé tárjam...szóval még picit gyúrom, még picit átrágom, és tudni fogom mikor jött el az ideje...
természetesen kedves embertársaimnak igaza van abban, hogy nem tudhatom mi megy végbe egy palesztin menekülttábor lakója fejében, sőt gépfegyver sem volt még a vállamon, de ha kivonok minden teológiai, filozófiai szemléletet is a témából és megnézek néhány szívfacsaró sztorit a neten az életükről, akkor sem leszek ezen téma doktora...és távol álljon tőlem, hogy nemzetközi politikai vitába bocsátkozzam...de kedves barátaim ezen emberek gyilkolásra vannak programozva!!! és lehet, hogy ezen földi életemben baklövést követek el azzal, hogy nem vagyok elég empatikus ezen szegény párákkal, de úgy gondolom mindenképpen újra kell születnem ahhoz, hogy életszemléletüket megérthessem….!! Addig is minden kedves embertársamnak üzenem aki hasonlóan gondolkodik a „naivnak” „ bugyutának” tartott pozitív gondolkodásmódról, sőt azoknak még inkább akik megvetik ezen gondolkodásmódot, hogy ami nem öl meg az erősít!!és ez nem csak közhely…! Minden pozitív és negatív dolog az életünkben, minden rossz dolog, minden ember akivel kapcsolatba kerülünk a mi lelki és szellemi fejlődésünket szolgálja, és azt az utat segíti melyet születésünk előtt sorsfeladatunknak választottunk!!! És nem a földi létünk paradicsomát akarja romba dönteni...
http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/157