Vasárnap délután tartották a soproni bencés Kecske-templom és kolostor turisztikai vonzerőfejlesztésére irányuló projekt nyitórendezvényét. A közel 165 millió forint uniós támogatással megvalósuló beruházás összköltsége 200 millió forint.
A bencés templom Sopron egyik országosan ismert, meghatározó nevezetessége. Falai között 1622-ben és 1681-ben királynét, 1625-ben III. Ferdinánd királyt koronázták meg, több alkalommal országgyűlést is tartottak itt.
Az épületegyüttes örökségvédelmi értékeinek megóvását, valamint a látogatóbarát, turisztikai szolgáltatások kialakítását, bővítését célzó átfogó fejlesztést a Pannonhalmi Főapátság hajtja végre.
A Nyugat-dunántúli Operatív Program támogatása révén megújul, illetve a látogatók számára is megnyílik a templom terén kívül a kripta, a kerengőfolyosó egy része, a sekrestye, az ősszentély és a káptalanterem, továbbá múzeumi bolt is létesül. A felújítás befejezése a jövő évben várható.
A projekt során ügyelnek arra is, hogy a Pannonhalmi Főapátság saját fejlesztési programja és a soproni fejlesztés között kapcsolat legyen. Példa erre az apátsági termékek árusításának terve a kolostor múzeumi boltjában, illetve a Főapátság és a Kecske-templom turisztikai kínálatának összekapcsolására irányuló együttműködés.
Az ünnepélyes nyitórendezvényen Horváth László templomigazgató és Hortobágyi T. Cirill perjel beszédét követően ismertették az építészeti felújítás és a turisztikai fejlesztés elemeit.